Könny(v)tár

Harmincegyedik...

Reggelem a szomszédunkban lévő kávézóban kezdődött. A bárpult mögött álló őszülő úr és felesége Anna viszik a boltot, gondolom már évtizedek óta. A jelek szerint ezen a reggelen is minden a napi rutin szerint, a megszokott rendben zajlott. Szemmel láthatóan a szokásos reggeli arcok tértek be, szokásos kéréseikkel. A vendégek tulajdonképpen egy árva szót sem ejtettek arról, hogy mit kívánnak fogyasztani, csak egymással voltak elfoglalva, no meg azzal, hogy kivel mi történt tegnap este. Közben a házaspár szeme, esze és keze járt, mint a motolla. "... a fiatalembernek újsággal a kezében cappuccino és cornetto. A három idősebb hölgynek espresso jár, egy tisztán, egy tejjel, egy csak tejhabbal szereti s természetesen mindegyiknek jár mellé egy-egy pohár víz. A bankárnak macchiato. A szobafestő srácnak egy ristretto az álom, majd tejeskávé és egy hatalmas édes-mézes sütemény az éhség elűzésére, s persze egy pizza is elvitelre, hiszen kell az energia. A kutyáját sétáltató hölgynek pedig caffé lungo és hamutartó." Az új jövevény pedig mit parancsol? Un cappuccino per favore - szól a bátortalan és lamentáló hang. Perfetto! - kiált fel, s már készül is a város egyik legfinomabb kapucsínója, ízlés szerint kakaóval meghintve. Bátortalanul ültem le egy asztalhoz, tudva, hogy Rómában még a levegővételt is kiszámlázzák a kávézókban, de fizetésnél kellemes meglepetésben volt részem. Novanta centesimi, azaz 90 cent. Komolyan a hülyének is megéri ide járni! Búcsút intve a mennyei kávéillatnak a kellemes kiszolgálásnak és a törzsvendégeknek visszatértem a szobámba, hogy Papa leselejtezett Carpenter nadrágjánál egy fokkal csinosabb ruhában láthassak munkához a könyvtárban, majd szaladtam, hogy pontban 9 órakor érjek a megbeszélt helyre. Egyik kedvenc illatból a másikba. Kávé és könyvek! Frei Tamás zsenialitását már a Dosszié c. műsor forgatásának idején sem érhette kétség, de kávézó láncának megnyitásával nálam all time favourite lett.
A Bibliotecába betérő kollégák, valamiért leküzdhetetlen undorral beszélnek a könyvekről, miközben szemükben a gyűlölet tüze lobog, s valahányszor csak egy mondatban szerepel a "könyv" és a "tár" szó szinte látni, ahogy végigfut rajtuk a hideg. Hamarosan tudomást szereztem ennek okáról is. Egy Rómában élő, tehetős Hölgy nem sokkal ezelőtt (talán tavasszal) jobb létre szenderült, s tetemes gyűjteményét az Akadémiára hagyta, hogy tegyenek legjobb belátásuk szerint a hosszú élet során felgyülemlett házi-könyvtárral. Az évek során mindinkább árválkodó könyvtárnak nem csak a porral kellett megküzdenie, hanem az elhanyagoltságból fakadó egyre növekvő rendetlenséggel és káosszal is, mely szemmel láthatóan átmenetileg átvette a hatalmat a gyűjtemény fölött. A két hónapja tartó rendrakás, rendszerezés, kicsomagolás, helykeresés joggal ébresztett utálatot a többiekben, de őszintén szólva én élvezettel veszem a kezembe, nyitom ki, olvasok bele, szívom be az illatát majd rakom a helyére a régi, és nem olyan régi kiadványokat, legyen szó akár szépirodalomról, akár tudományos kötetről, akár művészeti albumról. (A teljesség kedvéért, azért megjegyezném, hogy más két napot tölteni a könyvek részegítő illatában és megint más két hónapig mást nem csinálni, mint porolni és ganézni látástól vakulásig.) Kisvártatva elérkezett az ebédidő, s mielőtt kiszaladtam a többiek által tanácsolt, közeli tavola caldába körbenéztem kicsit az akadémia épületében. Ciki vagy sem, mielőtt jöttem nem is tudtam, hogy a Római Magyar Akadémia 1927 óta működik, s a magyar állam legértékesebb külföldi ingatlana, Francesco Borromini belső építészeti munkájának köszönhetően. Bethlen István miniszterelnök és Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter vásárolta meg az épületet, hogy a magyar tudománynak, kultúrának és művészképzésnek méltó otthona legyen az Örök Városban. Gratulálunk a fiúknak! Az lett.
Viccet félretéve, utánaolvastam kicsit az épület és az Akadémia történetének. Az 1890-es években megnyílt Vatikáni Titkos Levéltár sokakat csábított az olasz fővárosba, hogy a roppant gyűjtemény magyar vonatkozású kultúrtörténeti kincseit kutassák. Az ő segítésükre, valamint az ösztöndíj programok s ezzel együtt a magyar tudományos élet serkentése érdekében Fraknói Vilmos címzetes püspök és történész akadémikus, saját pénzén villát építtetett a Nomentana negyedben, hogy megfelelő szálláshelyet és segédkönyvtárat biztosítson a Rómába érkező magyar kutatóknak. Nem sokkal később a magyar művészek számára egy Szépművészeti Akadémiát hozott létre. Halála után örökségre az államra szállt s 1927-ben a Collegium Hungaricum részévé vált. Klebelsberg Kunónak köszönhetően az ösztöndíj-, tudomány- és kultúrpolitika egyre nagyobb jelentőséggel bírt, hogy a Trianoni békével szinte leküzdhetetlen akadályok elé állított, megcsonkított Magyarország gazdasági jelentőségét elveszítve, másban válhasson naggyá. A kultúrnemzet megteremtése Klebelsberg számára nem csupán szavakat és üres frázisokat jelentett, hanem komoly tetteket, politikai lépéseket is. A kibontakozóban lévő új politikának köszönhetően a II. világháború kitöréséig számtalan magyar tudós, író és művész fordult meg az Akadémia falai között, egyre közelebb segítve az országot a klebelsbergi elképzelés megvalósításához. A magyar művészetben az itt tanuló ösztöndíjasoknak köszönhetően “Római Iskola” néven új irányzat jött létre.
A világégés eloltása után egészen 1950-ig nagy lendülettel bontakozott ki újra a kultúra és a tudomány a Via Giulián, de sajnos a szocializmus épülése nem tűrhette az alkotó munka szabadságát, s az Akadémiát 1950-ben beolvasztotta a Nagykövetségbe, megfosztva ezzel a tudományos és kulturális fellegvárat önálló működésétől. A forradalom lazított ugyan a csomón, de csak a 60-as években indult be újra a korábbi elképzeléseknek megfelelően az ösztöndíj program. A rendszerváltás óta a külcsín és a belbecs egyaránt megújult, hiszen 2004 és 2009 között végbement a Falconieri-palota teljes körű felújítása, az intézeti tevékenység pedig a korábbi három feladatán -kulturális közvetítés, tudományos tevékenység, ösztöndíjasok segítése – kívül olyan új tevékenységeket is felvett a profiljába, mint a magyarországi nem magyar, a határon túli, illetve a külföldi magyar kultúra sokszínűségének és értékeinek bemutatása, a kulturális örökség és a kortárs alkotók, illetve alkotások népszerűsítése, a magyar tudomány területén pedig az eredmények megismertetése valamint az ehhez tartozó kapcsolatépítési és oktatási feladatok ellátása.
Huhh.
Sok ez így egyszerre, de azért nem árt tudni, hol is koptatom a márványt nap mint nap. Fenséges ebédem elköltése után folytatódott a pakolás, s csak délután ötkor hagytuk abba Spiró Györgynél. "S" mint Spiró. Remélhetőleg holnap befejezzük...