Érkezés

Harmincadik...

Felvirradt az utolsó és első nap. Utolsó a Battin első az Akadémián. Búcsút intettem Fernandának, a via Mattia Battistininek és az első itt töltött hónapomnak. István segített a költözésben, együtt hordtuk le a felgyülemlett cuccokat a kocsihoz. Mondanom sem kell, hogy a lift mely korábban kiválóan működött, a költözésem napján természetesen bedöglött, így serpa módjára ingáztunk a 4. emelet és a földszint között. Utolsó kanyarként még felszaladtam körbenézni megölelgettem Fernandát, az AMA közterület fenntartó társaság legnagyobb örömére kidobtam a szelektíven gyűjtögetett szemetemet majd bepattantam a kocsiba, s elindultunk. Kora délután érkeztünk meg az Akadémiára, ledobtuk a cuccokat és rögtön munkába is álltam. Koordinátorom megmutatott mindent, hogy mi hol van, bemutatott mindenkinek, s meg is kezdődött a könyvtár pakolás, mely jelenleg a legnagyobb futó projekt. Az Akadémia hatalmas gyűjteményét kell rendbe rakni, majd jövő héten katalogizálni. Társam pedig nem más, mint Anna, akivel egy irodalom faktra jártunk a Lászlóban. A világ kicsi, annyi szent.
A könyvtárban villámcsapásként ért a felismerés, hogy már majdnem el is felejtettem mennyire szeretek olvasni. Olyan könyvek akadtak a kezembe, melyeket réges-rég már olvastam, vagy akartam olvasni, vagy el kellett olvasnom. A délután hátralévő része a pakoláson túl főként olvasgatással telt. Az SZ betűnél rábukkantam egy Szász Endre könyvre, melynek borítóján still szerűen egy Szász Endre festmény szerepelt. Ekkor hasított belém a felismerés. Szász Endre nőábrázolása a mai elborult plasztikai sebészet múzsája. Ijesztő és rettenetes dolgokat tud művelni az ember, akit boldogtalanná tesznek vagy képtelen megelégedni magával. Szegény Jocelyn Wildenstein is erre a sorsra jutott, mikor 20 év házasság és két gyerek után rajtakapta férjét egy 21 éves orosz modellel. A keserű pirula bizony több millió dollárnyi plasztikai műtétet jelentett az asszonynak és rengeteg vágást és öltést az arcának. Bizony. Egy félrelépés képes valakiből oroszlánt faragni. A Wildenstein - a világ egyik leggazdagabb műkereskedő családjaként- gyűjtemény nyilván sok inspirációt szolgáltatott a férjét és józan eszét elvesztő milliárdos nőnek.
Délután 5 felé véget ért a munka, s elhatároztam, hogy elszaladok a nyelvsuliba megérdeklődni a lehetőségeket meg persze sétafikálok egy kicsit, hogy ezt a környéket is jobban megismerjem. Az ötlet kiválónak bizonyult csak térkép híján kissé nehézkesen tájékozódik az ember ismeretlen vidékeken, s csakhamar rájöttem, hogy elindulni bizony könnyebb, mint visszatalálni. A 116-os busz - mely az Akadémia és a nyelvsuli között közlekedik - megállójában álldogálva hamar elvesztettem a reményt, hogy időben a sulihoz érek, de legalább a helyet megkeresem, ha már elindultam - gondoltam. Az ellenkező irányba tartó buszra szállva hamar elérkeztem a város másik oldalára, de legalább egy kis felfedező körútra is telt mindjárt az első napomon. Negyven perc buszozás után feladva a "pedig én már jól ismerem ezt a várost" elképzelésemet, megállítottam egy indiai házaspárt, hogy egy percre, hadd használjam a térképüket. A hölgyet láthatóan riasztotta a gondolat, hogy vettem a bátorságot beszédbe elegyedni a férjével és egyébként is amiért a térkép fölé mertem hajolni . Hogy minél gyorsabban szabadulhassanak leintett egy taxit és megkérdezte a sofőrt, majd balra mutatva közölte: "Valamerre arra!" Köszi! Nagy nehezen megtaláltam a teret, és a sulit, ahol a portás közölte, hogy kár a gőzért, mert csak hétfőn nyitnak, akkor érdeklődjem újra, 17:30-ig. Megköszöntem a valóban kedves és készséges segítséget, majd továbbálltam, s sikertelen akciómon felbuzdulva a Giolitti felé vettem az irányt. Fagylaltozás közben ért az alkony, s az idő is egyre hűvösebbre fordult, így elindultam (volna) haza, csak éppen azt nem tudtam merre is kell mennem. Mikor utolsó reményem is elszállt felhívtam Annyokot, hogy ugyan nézze már meg az interneten, hogy hol is vagyok s pontosan merre is kell mennem. A sokat szapult technika, azért néha igencsak hasznosnak bizonyul. A Tevere partján vitt az utam, s a meghibásodott közvilágításnak köszönhetően kivételesen nem ráérősen bandukoltam, hanem szedtem a lábam, ahogy csak tudtam. Annyokot még egyszer riasztottam, valami templom elől (hiszen köztudott, hogy a tolvajok, rablók és gyilkosok nem mernek Szűz Mária előtt rosszat cselekedni). Ekkor már három lépésre voltam a Via Giuliától, s Annyok utasításai alapján végre himnuszként zengett a fejemben: "a következő lehetőségnél fordulj jobbra, majd menj tovább a célig". Hurrá! Megérkeztem. Igyekezve bekapcsoltam a gépet, hogy szüleim bizonyosságot szerezhessenek róla, hogy élek és egyben vagyok, körbevezettem őket a szobámon, majd hulla fáradtan még nekiálltam kipakolni a holmim, hogy ne álljon minden halomban az út közepén. Megkímélve nem létező szobatársamat attól, hogy altatódalt kelljen dúdolnia, beájultam az ágyba.