Harmadik...
Miután reggelemet és délelőttömet az olvasásnak és tanulásnak szenteltem, csak arra volt időm, hogy a Termininél vegyek valami harapnivalót és fussak is a suliba. Ahogy bepakoltam a kis nájlonszatyiba azt a 3 cuccot amit vettem, természetesen elszakadt és mindenem a földön kötött ki. Az unott pénztáros csupán egy megvető pillantással nyugtázta létezésemet és, hogy legalább három másodpercig feltartom a sort.
Jótanács: a Torre di Babele 5-ös teremébe, mindenki csak saját felelősségére tartózkodjon kötött garbó és kalucsni nélkül, tekintve, hogy a szeszélyes időjárás ellenére is ezerrel megy állandóan a légkondi. A torokfájás megspékelve egy forrónaci-ujjatlan kombóval pedig nem a legideálisabb viselet egy 18 fokos szobában. Óra után letörtem a jégcsapot az orromról majd szokásos délutáni kódorgásomra indultam. Merészen azt gondoltam, hogy a vacsimat a Piazza Rotonda-n fogyaszthatom, de természetesen rossz buszra szálltam így kikötöttem a Spagna-nál. Utálom! Tudom, hogy nekem semmi sem elég, de valamiért ki nem állhatom. Amolyan tipikus turista-fertő. Ordító német cserkészcsapatok, koszos bevándorlók, akik hol valami rettenetes, felesleges giccsparádét akarnak a gyanútlan turistákra sózni, hol a járőkelők zsebében kutatnak, azok beleegyezése nélkül... Amennyire szeretem az országot, annyira nem a teret, melyet elneveztek róla. Na persze minden finnyámat igyekszem majd legyűrni, mikor az éves Victoria's Secret bemutató lesz a Spagna híres lépcsőin. Ha jobban meggondolom, lehet, hogy az Versace bemutató, de végülis kit érdekel? Az életben nem fogom egyiket sem hordani :) Nem állhattam hát, hogy ne kerekedjek fel, s keressem meg a Piazza Rotonda-t. Próbálkoztam kicsit a térképpel, de hamar rájöttem, hogy csak az orrom után kell mennem. Hamarosan megláttam a táblát: Via dei Pantheon, mely egy aprócska utcát jelzett, majd pár lépés és megpillanthattam végre az emberi kéz által valaha épített legnagyobb csodát: a Pantheont. Nem lehet leírni, csak látni és érezni. Évezredek lábnyoma egy aprócska téren. Az ókor, középkor, újkor és napjaink lüktetése és az idő, ami a világegyetemen egyedül a Piazza Rotonda-n hajlandó megkegyelmezni szegény halandó fejünknek s lelassít kicsit, hogy élvezhessük minden ízében a csodát. Szerény kis paninomat hát itt fogyasztottam el, egy idióta bohóc szerencsétlenkedését szemlélve. Bár gyűlölöm a bohócokat, mégsem kavart fel az a kis félkegyelmű, alvégre a Pantheonnál vagyok - gondoltam. Az idő egyre hidegebbre fordult így haza indultam. A Battistini-től negyed órára van kis appartamentom. Sikerült e távolságot egy elvétett busznak, majd egy nem-akar-jönni busznak köszönhetően két óra alatt. Poor me! Kicsit gondolkoztam, hogy sírjak-e, aztán úgy döntöttem, hogy veszek egy mély levegőt, lezuhanyozom és büszkén Róma képébe üvöltöm: nem hagyom, hogy legyőzz, jól fogom érezni magam nálad és kész! Róma pedig megmosolyogva gyermeki naivitásom álomba ringatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése