Tűzriadó olasz módra

Tizenhetedik...

Délben suliba menet a Battistininél lévő kedvenc kajáldámban vettem egy éhségűző pizzát, afféle regebvacs gyanánt. A teraszon ücsörögve és pizzámat harapdálva valami rémesen idegesítő visító riasztó hangjára lettem figyelmes. Először azt hittem mentő- vagy tűzoltóautó, majd azt gondoltam egy helyi boltba próbálnak éppen illetéktelenek behatolni, de csak nem akart abbamaradni a rémes zaj és gyanúsan a metrómegálló felől hallottam a vinnyogást. Az utolsó falat után előástam bérletemet és elindultam a metró felé, ahol is kiderült a turpisság. A Battistini megállóban tűzriadó volt. Mindez rettenetesen felkavarta a helyieket, akik csupán azért elégedetlenkedtek, hogy nem tudnak zavartalanul beszélgetni, telefonálni. A riadó ellenére a beengedő kapuk működtek, ahogy a metró is, s csak a középen álló üvegbódéban üldögélő ATAC (helyi BKV) munkatársak próbáltak tenni valamit az ügy érdekében, arcukon már-már zavarbaejtően rezignált kifejezéssel. A tűzriadó végkifejletét már nem vártuk meg tekintve, hogy szerelvényünk a zaj ellenére is kigördült, s elindult a Cornelia felé.
A suliba beérve vettem egy újabb borzalmasan finom kávét, s hamarosan kisebb kompánia is körém gyűlt Juan, Matthias, Kinu és Maki személyében. A fertelmes kávéról a beszélgetés valahogy a nevekre terelődött, s Matthias elmesélte, hogy szülei éppen akkor jártak Budapesten, mikor édesanyja vele volt várandós, s annyira megtetszett nekik Mátyás király alakja, hogy fiukat Mátyás után Matthiasnak nevezték. Miután többen megdícsérték a nevem kérdezték, hogy honnan származik. Amennyire az idő és a nyelvi keretek engedték meséltem nekik "névadómról" az utolsó magyar királynéról, aki ugyan mindig háttérben marad és eltörpül a nagyszerű Sissi emléke mellett, mégis jelentős alakja a történelemnek. Kicsit utánanéztem a magyar történelem egyik igazán kiemelkedő nőalakjának, az utolsó magyar király: Károly feleségének, akiről talán csak kevesen tudják, hogy Olaszországban látta meg a napvilágot pármai hercegnőként. Mint a pármai herceg tizenhetedik gyermeke (s tizenegyedik leánya) későbbi királynői sorsa korántsem volt előre elrendelve. Károllyal kötött házasságuk további pikantériája, hogy először nővérét szánták az ifjú Habsburg herceg hitveséül, de Adelheid magát Jézus feleségének szánta, s már fiatalon felvette a Zita sorsát is megpecsételő apácafátylat. Frigyük azon kevesek közé tartozott, mely szerelemből s mégsem rangon alul köttetett. A trón várományosa Ferenc Ferdinánd morganatikus házasságának köszönhetően Károly került előtérbe a trónörökösi versenyben, majd az I. világháború casus bellijeként elhíresült gyilkosság, melynek áldozatai Ferenc Ferdinánd főherceg és felesége Chotek Zsófia voltak, kizárva a további találgatásokat, egyértelművé tették Károly későbbi szerepét. Az I. világháború alatt a főhercegné családjának férfi tagjai más és más zászló alatt vonultak hadba, mely igen nehéz időszak elé állították Zitát, aki ezalatt a császárnéi és királynéi szerepre készült a bécsi udvarban maga Ferenc József szárnyai alatt. Az idős császár 1916. november 21-én bekövetkezett halála után, még ugyanabban az évben császárrá és királlyá koronázták Károlyt, s szokatlan módon feleségét is ugyanazon a napon koronázták meg, a háború ellenére a szokásos pompa kíséretében. A királyné nemcsak szokásos protokolláris tevékenységeket végzett, hanem a háborús idők kemény munkáit is magára vállalva katonákat ápolt, megárvult gyerekeket pártfogolt, s mindezek mellett aktívan politizált, melynek későbbi negatív megítélését is köszönhette. Az I. világháború utáni számüzetésben töltött évek annyira megviselték a császár egészségét, hogy 1922-ben elhunyt. Ettől fogva felesége nem vette le többé a feketét, s 1989-ben bekövetkezett haláláig gyászolta szerelmét. Életét ezután az anyaságnak szentelte. Politikai elképzelését vagyis a monarchia visszaállítását a II. világháború kitörése végleg lehetetlenné tette. A háború alatt Spanyolországba, onnan Portugáliába, az Egyesült Államokba majd Kanadába költözött, s csak a '80-as években térhetett vissza Ausztriába. Élete végéig nem mondott le császárnéi és királynéi címéről. Kilencvenhat évesen érte a halál, szerettei körében. Ahhoz képest, hogy a történelemkönyvek csupán néhány sort szentelnek az utolsó császári és királyi párnak, szerepük jelentősége megkérdőjelezhetetlen.
Beszélgetésünk után elgondolkodtam a történelemről, s annak jelentőségéről. Rómában járva minden utcasarkon a történelem néz velünk farkasszemet sokszor anélkül, hogy erről nekünk bármi fogalmunk lenne. Egy nemzet gondolkodásmódját, szokásait, kultúráját, szimbólumrendszerét, ételeit, politikáját és hosszan folytathatnám a sort, mind-mind a történelem határozza meg. Egy-egy kirándulás, utazás előtt nem árt utánanézni legalább felületesen az ország, tájegység, város történetének/történelmének, hogy az átlagos turista számára "de szééép"-nek titulált látványosságok értelmet nyerjenek és ismerőssé váljanak számunkra.
Az óra után Raffaella odajött hozzám, s egy oklevelet nyomott a kezembe, hogy jól teljesítettem a suliban. Juhúúú! Suli után pedig okulva a tegnapi megrázkódtatásokból egyedül indultam sétálni, s miután beszéltem Istvánnal meghívást kaptam hozzájuk egy grillbulira. Este 8-kor meg is jelentem a Villini nagy zöld kapujában, s bent mécsesekkel díszített teraszon üldögélt a társaság, mennyei sültek illata áradt a levegőben, s végre magyar szót hallhattam. Tökéletes befejezése volt ez a napnak. Este az ételtől megrészegülve indultam el a Barberini felé, hogy az utolsó metróval hazaérjek.