Hetedik...
Annyok távozása után újabb hét kezdődött. Hétfő, suli és egy ígéret, miszerint rendesen fogok táplálkozni. Elég sok akadály ez egyszerre, amikkel meg kell birkózni. Olaszországban eddig két végletet tapasztaltam. Az ember vagy pizzát eszik pizzával, kenyérrel, tésztával és pizzával, vagy jóformán alig eszik valamit, mert a méregdrága Ristorantékat nem lehet megfizetni. Illetve meglehet, legalább 3 napig, ha azonban hosszabb távra tervezünk érdemes kicsit körbejárni a kérdést. (Ezután a mondat után alig feltűnő, hogy mindennap a National Geographic Róma kiadványát forgatom...) DE! Az alábbiakra magamtól jöttem rá. Szóval három azaz 3 ételező helység létezik: 1. Ristorante általában angolul beszélő kedves pincérekkel, kissé hígított étlappal (hamburger, steak, hot-dog stb.) és méregdrága árakkal, 2. aztán ott vannak a pizzeria-k, melyek különféle pizzákat és édességeket kínálnak, 3. végül a harmadik kategória a bar tavola calda-nak nevezett büfék, melyek kb. 18 óráig várják a meleg kosztra éhezőket. Utóbbi a magyar kifőzdéknek felel meg, olcsó árakkal, normál adagokkal és CSAK! olaszul beszélő kedves kiszolgálással. Mindenkinek ajánlom az utóbbit, hiszen ezeken a helyeken kaphatunk hiteles képet az olaszok vendégszeretetéről, az igazi olasz ízekről és a néha kissé furcsa néha inkább vicces olasz kiszolgálásról. Természetesen ha pizzára áhítozunk minden utcasarkon kielégíthetjük vágyainkat, csak tudni kell mely sarkoknál érdemes megállni, s melyeknél kell gyorsan továbbszaladni, úgy, hogy vissza sem nézünk. Minden kedves olvasómnak jelentem: megtaláltam a város egyik legjobb pizzériáját, melyről a helyiekkel történt egyeztetés után is ezt a véleményt hallottam. Igazi gyöngyszem!
Ne feledkezzünk el az édesszájú olaszok dolcijairól sem, melyeket cukrászdák ezrei kínálják szerte a városban. TILOS! bármilyen nevezetesség közelében beülni ilyen helyekre. A Policlinico közelében rábukkantam egy menő cukrászdára, ahol a sor vetekszik az otthoni Daubnernál megszokottal. Rengeteg helyi áll sorban a pénztárnál, ahol egy tipikus olasz srác veszi fel unottan a rendeléseket. A cukrászdát egy szicíliai csóka üzemelteti, így nem igazán római jellegzetesség a Mizzica cukrászda, de ízig-vérig olasz. Két hideg és két meleg dologról híres: egyrészt a caffé di crema elnevezésű jeges kávéjáról, mely olyan selymes és lágy, hogy szinte bűn inni, illetve a granita névre hallgató jégkásájáról, ami inkább "jégkrém" (értsd: jeges krém), mint kása. Tálalása az alábbiak szerint történik: 1. megmondjuk milyen ízűt szeretnénk, 2. kacsingatós-helyes fiú fog egy 3 decis poharat, majd 3. nem éppen spórolósan jól megpúpozza poharunkat granita-val, 4. ezt követően ha a "panna?" kérdésre óvatlanul "si!"-vel felelünk, az amúgy is púpozott cukorbombát egy jókora adag tejszínhabbal koronázzák meg. Vigyázat! A hölgyek minél kedvesebben mosolyognak, annál nagyobb lesz az adag. Ajánlott íz: arancino. A nem fagyostorkúaknak pedig caffé con panna és cannolo elégíti ki ízlelőbimbóikat. Előbbi a nálunk csak bécsi kávé néven ismert tejszínhabos kávé, mely nekünk nem akkora kuriózum, utóbbi pedig egy rolád, mely valami rettenetesen édes krémmel van töltve. Ebből is létezik az elborult verzió, mely akkora, mint egy ágyúcső, és van a moderáltabb adag, mely ráfér a tányérra, de szó ami szó a nem igazán édesszájúaknak még az is rengeteg. Igazából ebből a cuccból még egy falat is rengetegnek tűnik.
Miután áldoztam az olasz konyha oltárán, kis sétával igyekeztem levezetni a fáradalmakat. Tulajdonképpen amerikai nénikém képeslapjára próbáltam francobollo után járni, nem túl nagy sikerrel. Utam a szokásosan alakult. Elindultam a Piazza Veneziára, tekintve, hogy hol máshol lenne francobollo, mint a turisták uralta környéken, de természetesen elvétettem egy sarkot és a Cavour metrómegállónál találtam magam. Innen lefelé indultam és bal kéz felől egy lépcső indult felfelé. Valamiért rettenetesen ismerős volt nekem, gondoltam biztos gyerekkoromból emlékszem, de hamar rájöttem, hogy Tyra Banks topmodell keresős műsorában láttam ezt a helyet. Van egy rész, mikor a csajokat régi filmsztároknak öltöztetik, mindenki kap maga mellé egy helyes, olajozott hajú, tipppikus olasz legénykét és a "hogyan meneküljünk a paparazzik elől" témát kell hitelesen képre vinniük, miközben a háttérből Tyra egyre csak azt harsogja, hogy "Smile with your eyes!". Nem csoda, hogy ezt a helyszínt választották, mert lenyűgöző. Hogy Papát idézzem: "van benne spiritusz". A lépcső tetején áll a műszaki egyetem építész karának épülete, ahol egy jobbkanyart véve újabb lejtő indul, s mikor felnéz az ember a térképéből, hogy hol is van nem kisebb csodával találja szembe magát, mint a Colosseummal. Éppen záráskor érkeztem, így már elkotródtak a turisták, a spártainak öltözött rómaiak, meg a pénztárcákra specializálódott csőcselék és csak néhány lézengő leskelődő volt csak. Nyomban le is ültem egy kőre, hogy ókori energiákkal töltekezzen nem is annyira kicsi hátsóm, majd körbejártam kicsit a Colosseumot. (Tudom szóismétlés, de képtelen vagyok épületnek nevezni...) Csodálatos!!! Egyszerűen leírhatatlan.
Egy rövid metróúttal később már itthon is voltam a gép előtt görnyedve, hogy nem kevésbé leírhatatlan élvezeteknek adózzam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése