Tizenhatodik...
Ma az óránk után a csoporttal elmentünk a suli által szervezett idegenvezetésre, mely a nem éppen ismert Quartiere Coppedé környékére kalauzolt minket. Idegenvezetőnk Valentina nagyon bedobta magát, hogy legalább valamit felfogjon a csapat abból, amit próbált magyarázni. A Coppede városnegyed nevét arról az építészről kapta, aki megálmodta ezeket a kissé bizarr, több művészeti stílust is ötvöző lakóházakat. A negyed igazából nem különálló városrész, hanem a Trieste kerület része. Az építész munkái 1919 és 1927 között készültek, amikor is Coppede jobblétre szenderült. A díszes épületeken a kor divatjának megfelelő virágminták mellett, tematikus díszítőelemeket is találunk, illetve olyan szimbólumokat, melyek Róma történelmére utalnak. A házak exkluzív kinézetüknek köszönhetően több Rómában forgatott filmben is szerephez jutottak.
Az idegenvezetés után mexikói csoporttársaim és egyik kedvencem Silvia fagyizni invitált a környéken. A "környéken"-ből hamarosan Trastevere lett, amiből órákon át tartó rettenetesen lassú csigatempójú, időhúzós sétafikálás lett, melyet egyre gyarapodó életkoromnak köszönhetően is nehezebben viselek, mint régen, s fagyi és vacsora híján kezdtem egyre mufurcabb hangulatba kerülni, amely egy lassú lefolyású idegrohamban érte el csúcspontját. Kínomban már nem tudtam mihez is kezdjek, így az útikönyvem által ajánlott gelateriat bátorkodtam a társaság figyelmébe ajánlani, hogy legalább valami kialakuljon úgy este fél kilenc magasságában. DE! mint minden máson, természetesen a fagyizón is a chiuso per ferie felirat szerepelt, vagyis nyaralni ment. Ez volt a az apillanat, amikor bedobtam az törölközőt és megköszönve a "kellemes" társaságot elindultam haza. Balszerencsémre a mexikóiak is velem akartak tartani, így még az Argentina megállóig élvezhettük egymás társaságát, de ekkor nekem már nagyon kellett az egyedüllét, ezért az első adandó busszal megléptem. Egy megálló után éreztem, hogy ki kell sétálni magamból az este élményeit, így a Vittorio Emanuelle emlékműtől elsétáltam a Spagna-ig, s már csak becsületből is éreztem, muszáj egy fagyit szereznem, ha már ezért indultam el 17:30-kor "rövid" körutamra. Egy másik a könyv által ajánlott fagyizót próbáltam ki a Trevi-kút közelében. A fagyizó neve San Crispino, s a Via Panetteria 42 szám alatt található. A pakisztáni származású fagyikanalazó úr nem éppen készségesen szolgált ki és útikönyvi ajánló ide vagy oda, nem mondanám éppen isteninek az ott fogyasztott fagylaltot. A trasteverei kálvária után mondjuk ez volt a legkevesebb. Hazaérve hívtam Annyokot, hogy kiadjam magamból az idegbajt, ami halmozódott a nap során, s nyugovóra tértem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése