Kőbánya alsó

Huszonharmadik...

Napunk lustálkodással indult, s megbeszéltük, hogy csak koradélután vesszük nyakunkba a várost. Első utunk a Policlinico állomás környékére vezetett, hogy a törzshelyemen faljunk valamit, s megmutassam a sulimat. Ebből csak egy dolog maradt el... Még szerencse, hogy Kapitány is gondoskodott róla tegnap este a Trevi-kútnál, hogy visszajutunk Rómába. A suli nem megtekintése után javasoltam, hogy a Szent Pál Bazilikát látogassuk meg. Szerencsére Kapitánynak is akkora élmény volt, mint nekem. Miután körbejártuk a még mindig csodálatos templomot, kiültünk egy kicsit a templomkertbe. Az ücsörgésből napfürdőzés lett, a napfürdőzésből fényképezkedés, a fényképezkedésből önkioldás, az önkioldásból tegyünk alá egy könyvet, a tegyünk alá egy könyvetből pedig a legértékesebb hozzámtartozó majdnem elvesztése. Bizony. Én balga a kövön felejtettem a National Geographic Traveller Róma kiadványát, mely nem csupán egy könyv, hanem az egyetlen társaságom és barátom, mikor Kapitány nincs velem. Csakhátaszerelemugyekicsitösszekavarjaazembergondolataitjózaneszevakációramegykoncentrálóképességecigánykereketfigyelmepedigfittyethány. No velem is valami hasonló történt abban a majdnem végzetes pillanatban, mikor is útikönyvemet kicsit tovább hagytam sütkérezni a kövön, mint kellett volna. A templomban szinte azonnal ráeszméltem a mérhetetlen veszteségre, s csapot-papot magam mögött hagyva rohantam fejvesztve az udvarra, ahol láss csodát megtaláltam Könyvemet. Sokat emlegetett anyanyelvünk egyedülállóságának hála kis barátom nem kellett senkinek. Utoljára ilyen remegős idegességet az államvizsgámon éreztem. Huh! - gondoltam magamban, s Kapitányom után eredtem, aki még mindig a templomot csodálta, emellett pedig értetlenkedve figyelte a majdnem tökéletes templom mennyezetéről áradó áhitatmentes aranyozott giccsparádét, melyet drága vatikáni barátaink névjegyként hagytak minden valamire való templom plafonján. A "de miért?" arckifejezést elnézve javasoltam, hogy induljunk, s nézzünk meg a római Catacombák valamelyikét. Az ötlet osztatlan sikert aratott, s egy kisebb vargabetű megtétele után a metró térképét szemlélve kifundáltuk, hogy melyik busszal meddig kell mennünk, hogy ne kelljen visszamenni a Termini pályaudvarig, s onnan visszaszerencsétlenkedni majdnem ugyaneddig. Választásunk valóban rövidebbé tette utunkat, tekintve, hogy nem kellett feleslegesen sok időt és pénzt fecsérelnünk a Catacomba megtekintésére. Mi bizony nem foglalkozunk a felesleges turista maszlaggal. Catacomba? Múzeum? Kultúra? Kit izgat! Irány Kőbánya!!! Tizenöt lesétált buszmegállóval, százötven szúnyogcsípéssel, egy kisebb hisztérikus kétségbeeséssel és a római kommunisták maroknyi csapatának rejtekhelyéül szolgáló gettóbéli lakótelep felfedezésével később Kapitány halkan megjegyezte, hogy akár buszra is szállhatnánk. Miután pedig beláttam, hogy okoskodásom teljes mértékben értelmét vesztette, hallgatva az okosabbra buszra pattantunk. Egy kemény megállóval később le is szálltunk a végállomáson, de ez végre már ismerős környék volt, s a közelben lévő megállóból több busz is a piros-fehér M-mel jelzett oltalmat adó metrómegállók irányába közlekedett. HURRÁ! Buszunkkal - melynek zaját hol gyomorkorgásunk, hogy szemkopogásunk harsogta túl- a Santa Maria Maggiore mellett kötöttünk ki. Innen egyenes út vezetett a Cavour-ra ahol végső elkeseredésünkben Róma talán legviccesebb """éttermében""" kötöttünk ki. A falatozót üzemeltető család Közép-Afrika környékéről származhatott át a csizmára, s hogy-hogy nem, egy belvárosi nem épp autentikus étkezde üzemeltetésébe fogtak. Hogy az általuk kínált olasz étkek és fagylalt, vagy az ingyen WIFI hozott többet a konyhára nem tudhatjuk, mindenesetre a felszolgált étel végül a várakozásokon felül teljesített. (Várakozás = gyomorrontás, hasmenés, hányás stb.) Szerencsére nem találkoztunk efféle tünetekkel. Enyhén túlszámlázott vacsoránk után felkapaszkodtunk a Cavourtól induló lépcsősoron, mely a műszaki egyetemhez vezetett, ahonnan már csak pár lépés volt a Colosseum, melyből Kapitány mit sem sejtett. Az amúgy is csodálatos épületet a legpazarabb látványt kínáló oldaláról közelítettük meg. Kapitány arcára nézve az ámulat szó jutott elsőként az eszembe, s aki nem ezt érzi látva a Colosseumot, az vagy látássérült, vagy hazudik. Miután minden oldalról megcsodáltuk, elindultunk egy úton, melyre mindenhonnan kiírták, hogy VIETATO! Van-e nagyobb kihívás egy turista számára, mint figyelmen kívül hagyni az efféle csekélységeket?
Visszaérve az egyre kevésbé zsúfolt térre a szaxofonos még mindig megállás nélkül fújta a "When a man loves a woman" és a "Hotel California" dallamait. Kitartásának még a szomszédban zajló fesztiválon fellépő humorista és a vicceit kísérő hahota és tapsvihar sem tudott gátat szabni.
Lesétálva a Piazza Venezia-ra rövid pihenőnk után úgy döntöttünk hazafelé vesszük az irányt, hogy kipihenhessük a csodálatos Kőbányát, melyhez foghatót csak keveset lát az ember.