Második...
A reggeli 6:25-ös magamtól ébredés nem igazán tett jót a szemem körül megjelent fekete karikáknak, s vélhetőleg ehhez nem jótékonyan járult hozzá hajnali teljesítménytúrám a Battistini állomásra. Csupán néhány perc, mondta Andrea. Aha. Két kilométer erőltetett menetben, nehogy lekéssem a tesztet a nyelviskolában. Nem késtem le. Annak ellenére sem, hogy természetesen sikerült eltévednem... Mörfi! Mörfi! Miért mindig arról az utcasarokról hiányzik a kiírás, ahol be kellene fordulni? Menet közben viszont rájöttem, hogy a filmekben oly izgisnek ható első napos, nagyon tanulós, ceruzavégét rágva koncentrálós jelenetek az életben korántsem izgisek. Az életben nem lehet sem gyorsított-felvétellel sem vágással lerövidíteni a szerencsétlenkedést. Minden pillanatát ki kell élvezni...
A nyelvsuliban egy gyorsteszt és némi orale makogás után úgy döntöttek, hogy az én szintem a "Livello due". Okos kislány! Be is osztottak a délutáni csoportba, ahol van 4 "Hola! Que tal?" 2 "Irrasajmaszeeeeeeeeeeeeen!" 1 "Zdrasztvujtye!" 1 "Guten tag!" 1 "How do you do?" meg egy svájci rajtam kívül. No meg van tanárunk "Ciao!" aki igazi romana. Általános sztereotíp megjegyzés következik: véleményem szerint Olaszország olyan, mint Johny Depp. Sztájlos, van kisugárzása, van za za zou, de mégis dohányszagú. Rómának persze ez adja a bukéját, míg Johny Deppnek marad Dzsekk Szperró, meg a poliphaj.
A tesztírás és a kurzus között volt néhány órám róni a cittá-t. Meg is volt az alapkör, sok ill. temérdek turistával, cserkészekkel, Trevi kúttal, Triton király és Boccaccio utcával és rengeteg felfedezni való aprósággal.
A 400 kilót nyomó nyelvkönyvvel, a memóriakártyamentes fényképezővel a hátamon jártam meg a római "Tolnát és Baranyát", s bár minden második szavam ez, de akkor is! LENYŰGÖZŐ! Imádom. No de kanyarodjunk is vissza a mai mókás eseményhez. A nyelvsuliban kiszúrtam egy lányt, akit jól megnéztem párszor, mert olyan "Haven't we met before?" kind of arca volt. Kicsit tolakodásnak éreztem lerohanni, így hagytam, gondoltam fogunk még találkozni... Nem is kellett túl sokat várni a találkozásra, tekintve, hogy hazafelé összefutottunk a Termini metrómegállóban. Miután ráköszöntem odajött hozzám, s dumálni kezdtünk olaszul, majd váltottunk angolra, s magyarul fejeztük be. Egyébként egy egyetemre jártunk, így nem voltam teljesen hülye, hogy ismerős volt nekem. Átkozott arcmemória! Megbeszéltük, hogy dumálunk kicsit, de hamar elindultam haza. A Spagnan még megnéztem, amint majdnem összeverekedett egy kissé bolond fiú egy nyanyával, aztán háromszor összecsapkodtam a cipősarkam s megérkeztem Mátyásföldre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése